Paulo Coelho idén megjelent könyve az ÉLET és a KIHÍVÁS .
Az ÉLET című könyv szemelvényeket foglal magába eddig megjelent műveiből .
A népszerű kortárs szerző az élet lényeges területeit határozza meg ,mint SZERETET,A SORS ,A LEHETŐSÉG, ÁLOM, A NEMES HARC,stb., ezeken a területeken összefoglalt
Képletei könnyen értelmezhetőek minden ember számára és bizton állíthatom ,hogy sok esetben már néhányunkban motoszkáltak hasonló megfogalmazások ,de elolvasva –összefoglalva lehet igazán hasznosítani ,tudatosítani. Az élet eszmei értelmezése hozzáférhetőbbé válik mindannyiunk számára és remélhetőleg ezáltal jobbá teszi majd a közmorált és az átlagos embertársi viszonyokat szerte a világon.
Kívánom ,hogy akik megtehetik terjesszék akár idézetek formájában is megajándékozva némi szellemi többlettel a talán csak anyagi szempontból hátrányosabb de értelmi képességben a fejlődést kívánó környezetükben élő emberek számára .
A KIHÍVÁS című 2009.-s naptár magában foglal szintén részleteket eddigi műveiből ,mintegy útravalóként mindennapra ,a hétköznapi szürkeség kivédésére és a vilásnézetünk pozitív szemléletének stimulálására.,így indítva :”Az elkövetkező 365 nap mindegyikén úgy tekintek mindenre és mindenkire , mintha először tenném –különösen az apró dolgokra „
Hónapokat jellemzőnévvel ellátva gyűjtött össze a szavak alkimistájaként létrehozott mondásaiból:
JANUÁR—A jó harcos ,
FEBRUÁR—A bátorság,
MÁRCIUS—A világosság,
ÁPRILIS—A kockázat elfogadása,
MÁJUS –A cselekvés,
JUNIUS—Szomorúságok,
JULIUS—A dolgos nap nyugtázása,
AUGUSZTUS—A kompromisszum,
SZEPTEMBER—Az odaadás,
OKTÓBER—A meggyőződés,
NOVEMBER—A félelem legyőzése,
DECEMBER—A győzelem.
Kedves társ ez a napló ebben az évben , a legszebb ajándék lehet minden alkalomra .
Minden Alexandra könyvesboltban megtalálható ,előző művei társaságában .
Eredményes szellemi fejlődést-felfrissülést kívánok minden értelemmel hasznosan gazdálkodó embertársam számára .
Z..Zs.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.